HÓNAPOKKAL KÉSŐBB...
" Tudtam. Biztosan tudtam. Talán csak egy megérzés volt. De megkellet tennem. Megkellet tudnom, hogy él-e még. Hiszen bármennyire régen volt még mindig itt van. Egy érzés. Úgy volt, hogy ott hagy. Egyedül a szüleimmel. Aztán egy hirtelen telefonhívás. És minden megváltozik." - Részlet Amy Styles naplójából.
A reggeli rutin mindig ugyanaz. Azt hiszem ez soha nem fog változni. Kivéve, hogy dögfáradtan estem éjszaka az ágyba. Az a két nap (lehet 2 napot mondani végülis) amit Macy-vel kettesben töltöttem (erdő,farkas,bunkó pasi, Voldemort...) jól kiütött minket. Más kérdés, hogy engem a történtek, Macyt a kocsija, és a cuccai strapáltak le. Hazaérve sem méltattam sokra. Ami az erdőben történt csak én, és ő tudja. Nem is kell, hogy más kicsapja a balhét. Anyunak, és apunak sem adtam kevesebbet egy: "Jó volt, csak kifáradtunk és vissza jöttünk"-el lerendeztem, majd bevágódtam az ágyamba. Na mindegy. Nagy nehezen felállva léptem bele elefántos mamuszomba( Enyém az elefánt, Macy-é a macska)és nyújtózkodtam egyet, majd a lépcső felé vettem az irányt. Közben felszisszentem, mert bele léptem egy Legóba(?), majd a lábamat fogva (így fél lábon ugrálva) jutottam el a lépcsőig.
Váltottam egy cinkos mosolyt apuval, majd anya felé tévedt a tekintetem.
- Mi a baj? - kérdeztem rekedt reggeli hangon, majd egy bögre kakaóval az asztalhoz ültem.
Anyu csak megrázta a fejét jelezve, most nem kér sem a reggeli agyzsibbasztásból, sem belőlem. Hát oké.
Apu felé fordultam, és egy kérdő pillantást vetetem rá.
- Harry üzent - motyogta, majd egy " ez citrom torta?!" felkiáltással oldotta a feszültséget. Nem sikerült.
Ha Harry-ről van szó két lehetőség jöhet szóba. Vagy világválság van, vagy világvége. Ha lehet úgy mondani, ő volt a család fekete báránya. Ha azt mondták menjen jobbra, ő balra ment. Mindig máshogy. Tipikus családi problémák. Így se szó se beszéd, 18 évesen lelépett. Minden szó nélkül. Hagyott egy rövid és lényegre törő üzenetet. Él,de ne keressük. Hát ezért volt lehangolt mindenki.
- Mit írt? - nyeltem le a gombócot a torkomon ami már szinte fojtogatott.
- Szeretne találkozni, családi vacsora... - közölte keményen anya, majd felállt az asztaltól - holnap délben.
- És... - kezdtem puhatolóztam, ám mintha anya tudta volna mit akarok kérdezni, válaszolt:
- Ő bátyád, az én fiam, a család tagja. Természetesen eljön. A barátaival.
Nos. Nem kis reakciót váltott ki az utolsó szó. Apu kíváncsi pillantásokat vetett rám, amikor egyre jobban fehéredtem le. Fintorogva tettem le a kezemből a bögrémet ( még jó, hogy nem ittam) ,és amolyan " mára elég lesz. Köszönöm!" köhintéssel indultam fel az emeletre. Azt hiszem kihagyom a z ebédet. Megyek Alaszkába.
*
Mint minden mintagyerek én a délutánjaimat tanulással töltöm. Merthogy időközben rájöttem nemsokára megint iskola. És én, mint egy mintadiák mindig előre tanulok. Ugyanúgy, mint egy mintabarátnő, mindig felhívom Macyt ha valami probléma akad. Ez sem volt másként amikor elakadtam egy töri kérdésen.
- Honnan a faszból tudjam?! - förmedt rám a vonal túlsó végéből.
- Hé! Te vagy a töri zseni, segíts.
- Áh! Megoldod te magad is! - csapta le a kagylót.
Ennek meg mi baja?
Megforgattam a szemem, majd a telefonom az ágy elejébe dobtam. Kifeküdtem az ágyamon és csak bámultam a plafont. De jó. Van rajta egy folt ami hasonlít egy emberhez. Elmosolyodtam amikor arra gondoltam, milyen röhejesnek tűnhetek. A nyári szünet végén. Kb. 6 óra körül. Egyedül. A szobámban. Kicsit sem unalmas. Sóhajtottam egyet. Még soha nem gondolkoztam el, milyen lesz Harryt újra látni. Mennyit változott. Vagy...változott egyáltalán? Nekem egyszer azt mondták, hogy minden változik. És ilyenkor mindig emlékezni kell a régi valódra. Hülyeség, mert szerintem ennek csak egy valami oka van. Az idő. Sajnos, csak egy dolog van a világon amit nem tudsz megállítani, és ami elől sem futhatsz.
Nem sok kedvem van vele vagyis velük találkozni. Félek, hogy egy új embert kell megismernem. És a baráti? Ők milyenek? Ha olyan bunkók, mint az a pasi az erdőben kiszaladok a világból. Bár már régebben történt, még mindig az eszembe van, mintha csak tegnap történt volna. A jéghideg kék szemei, a jellemtelen viselkedése és mégis. Volt benne valami, valami ami miatt nem hagyott békén. Ami miatt muszáj volt nem elfeledni.
Nem akartam sokat filózni, mert abból nem jövök ki jól soha. Így erőt kapva magamon indultam a tv-s polchoz valami jó filmért. Míg válogattam, dúdoltam egy dalt. Azt hiszem valami Tall...vagy ilyesmi. Ebben nem vagyok jó. Mármint a memóriazilálásban, de azért próbálkozok. Végül a 12 menet-nél kötöttem ki. Mondván még nem láttam, csak biztos lentről keveredett fel. Apu szenvedélye a filmnézés így általában tőle kérek tanácsot mit nézzek. Ez már csak ilyen Apa-fia program.
Miközben John Cena, a kedvese életéért küzdött, én Popcornt mártogattam a sajtkrémbe. Ami a nachos-hoz van, de adjuk meg a módját.
Éppen kinyújtott nyelvel koncentráltam arra ne folyjon le a sajt a drága (annyira nem) szőnyegemre, amikor megcsörrent a telefonom. Na ügye mivel dilemmába vagyok, hogy mi legyen a csengőhangom (sok a zene, az én kapacitásom a " hű de király" és a "tetszik"-nél megakadt) ezért rezegve csörgött a takarón. Amikor már nyúltam volna (lehet, hogy kicsit sokáig bajlódtam a "páuz" megkeresésével.) a készülékért, abba maradt a zajongás. Sajnos letörten konstatáltam nem ismerem ezt a számot, így mit sem törődve John-nal és a bombával, lesiettem a konyhába. Hogy miért mentem le? Abban reménykedtem Anyu vagy Apu ott van, és így legalább minimális esélyem van kideríteni ki akar hívogatni. De egészen más embert találtam lent.
- Hát te meg mit csinálsz? - kérdeztem furán amikor megláttam, hogy Macy a konyhai darc táblánál játszik és ropival(?) dobálja azt.
- Darcozok - válaszolt tök felháborodva, hogy nem ismerem fel amit éppen tesz.
Fej rázva meredtem a táblára,miközben mellé lépkedtem.
- Egyet sem találtál el, ügye tudod? - harsogtam, és kivettem a kezéből a csomag ropit.
- Hé! A munícióm - kiáltotta felháborodottan.
- Ne játssz az étellel. Egyébként mit keresel itt?
Macy krákogva motyogott valami olyat,hogy milyen jól nézek ki. Aha. Ezt ismerem.
- Ügye tudod, hogy az ultra béna pizsimben, kócos hajjal állok itt, csak hozzá teszem negyed 7-kor?
- Jogos - vágta rá.
- Szóval beszélsz, vagy a ropi támadni fog - diplomatikusan emeltem fel a csomagot és felvont szemöldökkel vártam a válaszát.
- Ah. Oké. A B jó válasz - mondta ki, majd az ablak felé sétált és kinézett rajta. Csak úgy elterelésképpen.
- Mi? - értetlenkedtem majd letettem a pultra a ropikat.
- A kérdés amit nem tudtál - magyarázta meg, majd egy óvatos mosolyra húzta ajkait.
- Ez nem ér - háborodtam fel ám amikor újra gondoltam a hallottakat én is elmosolyodtam - ez egy burkolt bocsánat kérés?
- Az is lehet - vont vállat " teszek rá" stílusban.
Viszont engem nem lehet lerázni holmi " az is lehet"-tel így hirtelen megindulva átöleltem őt. Nevetve szorított meg, majd behunytam a szemeim. Ilyen jó barátja nem lehet az embernek az is biztos. legalábbis maximum az életben 1-szer. Macy már kiskoromban jelen volt, ismerte Harry-t (gyakran szekálta) és bár voltak hullám völgyek, mindig mellettem állt. Ne a könyvborítóról ítélj. Azt hiszem ez egy jó példa.
- Ti meg mi a fészkes fenét csináltok ilyenkor itt? - bukkant elő az ajtóban Apu.
- Számoljuk a csillagokat? - utaltam arra, hogy az ablak mellett öleltük egymást.
Apu csak rosszallóan rázta a fejét majd kifelé indult volna ha nem történik kétféle cselekmény.
Míg én szólásra nyitottam volna a számat, M megbökött, hogy nézek ki az ablakon és mikor realizáltam, hogy most szalasztottam el az esélyemet dühösen meredtem rá. Ám amikor a szemében döbbenet csillant meg. Kíváncsian pillantást vetettem a sötétedő udvarra, amikor észrevettem egy sötét pontot.
- Ez nem igaz - tátottam el a számat majd a belül lévő kis párkányra támasztottam a kezeimet.
Egy farkas (nem vagyok biztos benne, hogy ugyanaz, mint ami az erdőnél volt) mélyesztette a szemeit az enyémbe. De ez most komplikáltabb volt. Nem tudom hány perc telt el de a farkas fogta magát és hátat (illetve hátsót) fordítva ellépdelt az előbbi pozíciójából.
- Amy? - szólt egy hang mellőlem.
Amikor megfordultam hangosan felsikítottam. Biztosan említettem, hogy nem gyakran visítok fel félelmemben, na ez az volt.
- Jesszusom! - kaptam a kezem a szívemhez.
- Bocsánat - nevetett Apu és kivette a tejet a hűtőből.
Egy ideig makogtam valamit a kecskékről majd témát váltottam:
- Hol van Macy? - vetettem fel ami már régen nem hagyott nyugodni.
- Elment amikor te még mindig az ablakon bámultál ki. Csak annyit mondott "leléptem". Ami Macy-től elfogadható, egyébként miért érzi magát ennyire otthon? - ráncolta a szemöldökét majd beleivott a tejbe.
Szörnyen kíváncsi vagyok. Remélem érezhető az enyhe szarkazmus. Még fejlesztem.
- Szóval, hívott valaki és nem tudom ki az - fogalmaztam meg bénán a kérdésemet.
- Mi a szám? - kérdezte apu majd miután lediktáltam neki megdermedt.
Nos, várni természetesen tudok,mert gondolom törte a fejét néhány percig. De miután 5 perce a válaszára vártam rá néztem.
- Na?
- Harry - ez a szó az ami 100 meg 100 másik gondolatot toldott a fejembe. Oké, hogy sablonosan eljön holnap vacsorázni, oké, hogy sablonosan eljön csak a barátaival. Még az is oké ha sablonosan váltunk pár szót (merthogy eddig megtettük). De az, hogy felhív engem (ENGEM) amikor velem veszett össze a legjobban (akkoriban sok minden nem volt rendben) . Nem tudok mást mondani csak azt, hogy lehetetlen. Harry nem hívogat mindenkit csak úgy. És, hogy miért érdeklődött irántam? Őszintén? Nem tudom.
- És... - kezdtem puhatolóztam, ám mintha anya tudta volna mit akarok kérdezni, válaszolt:
- Ő bátyád, az én fiam, a család tagja. Természetesen eljön. A barátaival.
Nos. Nem kis reakciót váltott ki az utolsó szó. Apu kíváncsi pillantásokat vetett rám, amikor egyre jobban fehéredtem le. Fintorogva tettem le a kezemből a bögrémet ( még jó, hogy nem ittam) ,és amolyan " mára elég lesz. Köszönöm!" köhintéssel indultam fel az emeletre. Azt hiszem kihagyom a z ebédet. Megyek Alaszkába.
*
Mint minden mintagyerek én a délutánjaimat tanulással töltöm. Merthogy időközben rájöttem nemsokára megint iskola. És én, mint egy mintadiák mindig előre tanulok. Ugyanúgy, mint egy mintabarátnő, mindig felhívom Macyt ha valami probléma akad. Ez sem volt másként amikor elakadtam egy töri kérdésen.
- Honnan a faszból tudjam?! - förmedt rám a vonal túlsó végéből.
- Hé! Te vagy a töri zseni, segíts.
- Áh! Megoldod te magad is! - csapta le a kagylót.
Ennek meg mi baja?
Megforgattam a szemem, majd a telefonom az ágy elejébe dobtam. Kifeküdtem az ágyamon és csak bámultam a plafont. De jó. Van rajta egy folt ami hasonlít egy emberhez. Elmosolyodtam amikor arra gondoltam, milyen röhejesnek tűnhetek. A nyári szünet végén. Kb. 6 óra körül. Egyedül. A szobámban. Kicsit sem unalmas. Sóhajtottam egyet. Még soha nem gondolkoztam el, milyen lesz Harryt újra látni. Mennyit változott. Vagy...változott egyáltalán? Nekem egyszer azt mondták, hogy minden változik. És ilyenkor mindig emlékezni kell a régi valódra. Hülyeség, mert szerintem ennek csak egy valami oka van. Az idő. Sajnos, csak egy dolog van a világon amit nem tudsz megállítani, és ami elől sem futhatsz.
Nem sok kedvem van vele vagyis velük találkozni. Félek, hogy egy új embert kell megismernem. És a baráti? Ők milyenek? Ha olyan bunkók, mint az a pasi az erdőben kiszaladok a világból. Bár már régebben történt, még mindig az eszembe van, mintha csak tegnap történt volna. A jéghideg kék szemei, a jellemtelen viselkedése és mégis. Volt benne valami, valami ami miatt nem hagyott békén. Ami miatt muszáj volt nem elfeledni.
Nem akartam sokat filózni, mert abból nem jövök ki jól soha. Így erőt kapva magamon indultam a tv-s polchoz valami jó filmért. Míg válogattam, dúdoltam egy dalt. Azt hiszem valami Tall...vagy ilyesmi. Ebben nem vagyok jó. Mármint a memóriazilálásban, de azért próbálkozok. Végül a 12 menet-nél kötöttem ki. Mondván még nem láttam, csak biztos lentről keveredett fel. Apu szenvedélye a filmnézés így általában tőle kérek tanácsot mit nézzek. Ez már csak ilyen Apa-fia program.
Miközben John Cena, a kedvese életéért küzdött, én Popcornt mártogattam a sajtkrémbe. Ami a nachos-hoz van, de adjuk meg a módját.
Éppen kinyújtott nyelvel koncentráltam arra ne folyjon le a sajt a drága (annyira nem) szőnyegemre, amikor megcsörrent a telefonom. Na ügye mivel dilemmába vagyok, hogy mi legyen a csengőhangom (sok a zene, az én kapacitásom a " hű de király" és a "tetszik"-nél megakadt) ezért rezegve csörgött a takarón. Amikor már nyúltam volna (lehet, hogy kicsit sokáig bajlódtam a "páuz" megkeresésével.) a készülékért, abba maradt a zajongás. Sajnos letörten konstatáltam nem ismerem ezt a számot, így mit sem törődve John-nal és a bombával, lesiettem a konyhába. Hogy miért mentem le? Abban reménykedtem Anyu vagy Apu ott van, és így legalább minimális esélyem van kideríteni ki akar hívogatni. De egészen más embert találtam lent.
- Hát te meg mit csinálsz? - kérdeztem furán amikor megláttam, hogy Macy a konyhai darc táblánál játszik és ropival(?) dobálja azt.
- Darcozok - válaszolt tök felháborodva, hogy nem ismerem fel amit éppen tesz.
Fej rázva meredtem a táblára,miközben mellé lépkedtem.
- Egyet sem találtál el, ügye tudod? - harsogtam, és kivettem a kezéből a csomag ropit.
- Hé! A munícióm - kiáltotta felháborodottan.
- Ne játssz az étellel. Egyébként mit keresel itt?
Macy krákogva motyogott valami olyat,hogy milyen jól nézek ki. Aha. Ezt ismerem.
- Ügye tudod, hogy az ultra béna pizsimben, kócos hajjal állok itt, csak hozzá teszem negyed 7-kor?
- Jogos - vágta rá.
- Szóval beszélsz, vagy a ropi támadni fog - diplomatikusan emeltem fel a csomagot és felvont szemöldökkel vártam a válaszát.
- Ah. Oké. A B jó válasz - mondta ki, majd az ablak felé sétált és kinézett rajta. Csak úgy elterelésképpen.
- Mi? - értetlenkedtem majd letettem a pultra a ropikat.
- A kérdés amit nem tudtál - magyarázta meg, majd egy óvatos mosolyra húzta ajkait.
- Ez nem ér - háborodtam fel ám amikor újra gondoltam a hallottakat én is elmosolyodtam - ez egy burkolt bocsánat kérés?
- Az is lehet - vont vállat " teszek rá" stílusban.
Viszont engem nem lehet lerázni holmi " az is lehet"-tel így hirtelen megindulva átöleltem őt. Nevetve szorított meg, majd behunytam a szemeim. Ilyen jó barátja nem lehet az embernek az is biztos. legalábbis maximum az életben 1-szer. Macy már kiskoromban jelen volt, ismerte Harry-t (gyakran szekálta) és bár voltak hullám völgyek, mindig mellettem állt. Ne a könyvborítóról ítélj. Azt hiszem ez egy jó példa.
- Ti meg mi a fészkes fenét csináltok ilyenkor itt? - bukkant elő az ajtóban Apu.
- Számoljuk a csillagokat? - utaltam arra, hogy az ablak mellett öleltük egymást.
Apu csak rosszallóan rázta a fejét majd kifelé indult volna ha nem történik kétféle cselekmény.
Míg én szólásra nyitottam volna a számat, M megbökött, hogy nézek ki az ablakon és mikor realizáltam, hogy most szalasztottam el az esélyemet dühösen meredtem rá. Ám amikor a szemében döbbenet csillant meg. Kíváncsian pillantást vetettem a sötétedő udvarra, amikor észrevettem egy sötét pontot.
- Ez nem igaz - tátottam el a számat majd a belül lévő kis párkányra támasztottam a kezeimet.
Egy farkas (nem vagyok biztos benne, hogy ugyanaz, mint ami az erdőnél volt) mélyesztette a szemeit az enyémbe. De ez most komplikáltabb volt. Nem tudom hány perc telt el de a farkas fogta magát és hátat (illetve hátsót) fordítva ellépdelt az előbbi pozíciójából.
- Amy? - szólt egy hang mellőlem.
Amikor megfordultam hangosan felsikítottam. Biztosan említettem, hogy nem gyakran visítok fel félelmemben, na ez az volt.
- Jesszusom! - kaptam a kezem a szívemhez.
- Bocsánat - nevetett Apu és kivette a tejet a hűtőből.
Egy ideig makogtam valamit a kecskékről majd témát váltottam:
- Hol van Macy? - vetettem fel ami már régen nem hagyott nyugodni.
- Elment amikor te még mindig az ablakon bámultál ki. Csak annyit mondott "leléptem". Ami Macy-től elfogadható, egyébként miért érzi magát ennyire otthon? - ráncolta a szemöldökét majd beleivott a tejbe.
Szörnyen kíváncsi vagyok. Remélem érezhető az enyhe szarkazmus. Még fejlesztem.
- Szóval, hívott valaki és nem tudom ki az - fogalmaztam meg bénán a kérdésemet.
- Mi a szám? - kérdezte apu majd miután lediktáltam neki megdermedt.
Nos, várni természetesen tudok,mert gondolom törte a fejét néhány percig. De miután 5 perce a válaszára vártam rá néztem.
- Na?
- Harry - ez a szó az ami 100 meg 100 másik gondolatot toldott a fejembe. Oké, hogy sablonosan eljön holnap vacsorázni, oké, hogy sablonosan eljön csak a barátaival. Még az is oké ha sablonosan váltunk pár szót (merthogy eddig megtettük). De az, hogy felhív engem (ENGEM) amikor velem veszett össze a legjobban (akkoriban sok minden nem volt rendben) . Nem tudok mást mondani csak azt, hogy lehetetlen. Harry nem hívogat mindenkit csak úgy. És, hogy miért érdeklődött irántam? Őszintén? Nem tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése